Úristen!

Egy szó. Csak ennyi telik tőlem. A könyv padlóra tett. Én is összetörtem. Vérzett a szívem Nina-ért. Kellőképpen eltiporta a lelkem. Reményt adott, amikor jóra fordult, de hiba volt hinni, hogy a tündérmesék igazak. Tudtam, hogy nem lesz egyszerű, de azt sosem gondoltam, hogy ennyire mélyen fog érinteni.

Harcolni akartam. Nina-ért, mert megérdemelte volna. Nem minden döntésével értettem egyet, de beláttam, hogy Ő annak ítélte őket, így elfogadtam. A könyvbe akartam lépni, hogy megnyugtassam, nem rossz ember, csak a bosszú nem mindig a helyes út, ez esetben meg főleg nem az.

Egy olyan témát boncolgat, ami néhol megkérdőjelezhető. Kárpótol a rossz dolgokért az írói fantázia, a bravúr amivel kivitelezve lett. Nem egy rózsaszín lányregény (erről már a borító komor hangulata is árulkodik).

Mire biztos lettem abban, hogy ismerem a történet hátterét, azután az író fogta, és kihúzta a lábam alól a talajt, magával rántva minden gondolatomat és érzésemet.

Nina a múlt és jelen között vergődik, amiből megismerjük az okokat, és végül a következményeket. Megjelenik az ok és okozat. Egy rossz döntés lehet minden rossznak a kiváltója? Van-e mélység, amibe még bele lehet süllyedni? Ahonnan már nincs visszatérés, ahol elfogy minden kifogás, minden érzés, minden emberi tulajdonság? Bosszúra esküdött az apjáért, de semmi sem az aminek látszik. Te végig tudnád vinni, amit Ő? Én már kijelenthetem, hogy a felét se élném túl.

 Nehéz úgy írni róla, hogy ne legyen pozitív illúziója az olvasónak. Az ember végig hiszi, hogy ez csak rémálom, és majd kiderül, hogy nem ennyire rossz a helyzet. Én ebbe ringattam magam, már amikor nem törölgettem a szemem a zsebkendővel. Mert bevallom, megsirattam a boldog gyerekkoromat, ami nekem jutott, ami végül nem jutott ki Nina-nak.

A Művelt Nép könyvét olyanoknak ajánlom, akik nem egy könnyű olvasmányra vágynak. Akik feszegetni szeretnék a határokat, de nem tudják hol kezdjék. Erre alkalmas ez a mű.

 A kép forrása: google.com